A tárhely váltás el marad, jó hosszú ideig….


Hogy miért?

El mesélek egy történetet.

Leszálltam a buszról, épp a THE SUNSET LIMITED-et néztem telefonon, ami nem mellesleg egy kiváló film.

Aztán egy pillanat alatt mögém furakodott egy csávó és kikapta a telefont a kezemből.

Nyomába eredtem, sajnos futásközben elestem több horzsolást szerezve magamnak ezzel, közben torkom szakadtából üvöltöttem, fogják meg tolvaj!

Senki nem eredt a nyomába, nem segített, pedig sokan voltak szemtanúi az esetnek, valaki kérdezte hogy mit lopott el, mindezt futás közben, de egyik sem akart segíteni, csak kíváncsiak voltak…

Egy nagyon kedves úriembert  sikerült útközben megtalálnom, mikor már láttam nem érem utol a tolvajt, ő és az abban a házban lakók rendkívül kedvesek voltak

Elkértem az úrtól a telefonját hogy tárcsázhassam a rendőrséget, mire fel vették a feljelentésem, meg kijött a járőr a tolvaj már 7 határon túl volt.

Az utcában van több kamera,  azonban kétlem hogy bármelyik is használható képet készített volna az esetről.

Közben egy tanú oda jött hogy ő látta az esetet, az ő vallomását is fel vették.

A telefonomban volt nyomkövető, illetve próbáltam vissza követni a telefon nyomát ezen a címen:

https://maps.google.com/locationhistory/b/0

Sajnos azonban, a nyomok 19:58 perckor vége szakadnak, most már csak reménykedhetek abban hogy, lesz olyan idióta, hogy bekapcsolja valamikor és akkor a térkép alapján rátalálhatok, bár ez korábban sem vált be.

Annyit tehetek hogy várok, és természetesen vehetek egy másik telefont, mert enélkül nem tudom végezni a munkám.

Magyarország olyan jól teljesít, hogy fényes nappal kirabolják az embert, a nyílt utcán, mindenki szeme láttára, és senki nem tesz semmit hogy segítse a sértette, tisztelet azon kevés kivételeknek, mint az az úr aki ide adta a telefonját, illetve a házban lakó idős hölgyet is megilleti a mély tisztelet amiért kihozta a laptopját, hogy meg próbáljam meghatározni a telefon helyzetét.

A rendőrök nagyon készségesek voltak, a kiérkezéskor az elkövető nyomába eredtek, azonban nem találták meg, illetve külön köszönöm azon rendőr segítségét, amelyik a telefonjával meg próbált belépni a myxperia honlapjára.

Ez mind nagyon szép és jó.

Csupán azon embereket nem értem, akik akkor nem segítettek, amikor még lett volna esély megcsípni a tolvajt!

Bárcsak vissza kaphatnám és nem kéne drága pénzen másikat vennem, kiszámoltam hogy 4,5 hónapon belül tudok másikat venni.

 

 

 

Advertisements

6 thoughts on “A tárhely váltás el marad, jó hosszú ideig….

  1. Roland Schipp szerint:

    Sajnállak… Sajnos ilyen ez az ország, az emberek egyáltalán nem segítőkészek, nem összetartóak, saját magunknak pedig folyamatosan figyelnünk kell az értékeinkre, mert bármikor ellopják, ha adunk rá esélyt. Sajnos ebben az országban meg kell tanulnod egy kicsit sem bízni az emberekben, láttam már egy-két videódat, bejegyzésedet és nem először keveredsz ilyen helyzeteke, főként naivságból. Ez nem az-az ország sajnos, és nem is lehet rajta igazán segíteni… ezt már maximum egy, a gyökerekig ható robbanással lehetne megváltoztatni.

    Amúgy más téma: 1 hete, pénteken, kb. 16-17 óra között (de csak nagyon kb.-ra tudom, mert nem néztem órára…) nem voltál a Campona előtti buszmegállóban? Mert lehet láttalak :D.

    • Neo szerint:

      Köszi, de ez nem bizalom kérdése, inkább csak túlsúly…
      92 kilóval megnézném hogyan ér utol bárki egy olyan tolvajt aki gyorsabban fut mint Usain Bolt Pekingben!
      Ez mellesleg nem egy állapot, nem figyelhetünk állandóan, rettenjünk olyan tolvajoktól, akik belőlünk élnek meg?
      Mi lett ezzel az országgal, mire fizetem az adót, ha fényes nappal sincs közbiztonság?
      Ó már régen nem célom változtatni ezen, az a régi énem volt, ma már főként a magam fejlesztésén dolgozom, mint ahogy a trailerben el is mondtam.
      Meg próbálok fegyverviselési engedélyt szerezni, és akkor isten óvja azt a tolvajt aki ki akar rabolni, I Dare you! I double Dare you Motherfucka’!!
      Hát inkább 6 után lehetett, 6ig dolgozom.

  2. Roland Schipp szerint:

    Usain Bolt 94 kg. 😀 Jó ez csak vicc volt, nem vagyok hülye, értem a különbséget… De akkor is a bizalom jelen van. Ebben az országban nem teheted meg, hogy egy drága (gondolom nem volt egy olcsó telefon ha ellopta) telefonnal a kezedben ülsz meg sétálgatsz, úgy hogy közben ha valaki kikapja a kezedből kb. esélyed nincs visszaszerezni. Ez sajnos nem az-az ország. Itt rögtön prédának néznek, és ha lehet akkor megtámadnak, megkárosítanak. Én a hibás, így használtan kb. 5000-t érő telefonommal nem merem ezt megcsinálni, pedig én utána is tudnék futni, mert rendszeresen futok, meg 73 kiló vagyok. Ugyanígy amikor azt hitted, hogy ezt te meg tudod változtatni, azzal hogy alapítasz semmi pénzből egy pártot, az is naivság volt. Az emberek birkák, sose fognak meghallgatni, és sose fognak mögéd állni, mert ha rád is találnak, előbb kiröhögnek, hogy mit próbálkozik ez a pancser… ez egy ilyen ország. Láttam egyébként a Dancsós videódat is, meg Dancsónak azt a videóját ahol parodizálja a versed. Egyrészt, retek szar Dancsó videója, elképesztő alpárian szórakoztat, az emberek mégis zabálják. Értem, hogy ő pont arra akar rávilágítani, egy paródia formájában, hogy bénák a magyar vloggerek és szereptévesztésben vannak, erre pedig te és a te alkotásaid jó referenciák voltak. De az emberekhez ebből kb. semmi nem jutott el, az alpári humor az, amin szórakoztak, “a szemed spermám láthassa” és ehhez hasonló sorokon. Ez reális képet mutat a tömegekről. Másrészt itt is naiv voltál a csaj esetében, és igazából a szereptévesztés esetében, van igazság abban amit Dancsó mond és sokszor még most is kissé naiv vagy és szereptévesztésben vagy. Bocsi, de én ezt látom. Tehát ezek mind naiv dolgok, meg kell értened, hogy ebbe az országban élsz, ilyenek az emberek és igen, ahogy írtad ez szörnyű, hogy figyelnünk kell ezekre és valamilyen szinten kell bennünk lennie egy félelemnek, és az is szörnyű, hogy az iszonyat magas adók ellenére nincs közbiztonság, ezekről lehetne és kell is beszélni, változtatni rajtuk, de nekünk egyelőre alkalmazkodnunk kell, nem tehetünk mást. Ez olyan mint, hogy a Harmadik birodalomban sem mondtad el senkinek sem, hogy zsidó vagy, bujkáltál az egész II. vh. alatt, és lehet róla beszélni, hogy szörnyű, de ez van, nem tehetsz mást. Elfogadod és vigyázol, elmész, meghalsz, megkárosítanak (vagy téged esetleg megölnek, megkárosítanak, vagy te unod meg és ölöd meg magad) ez a három lehetőség van. Ez is már egy naivság, hogy felkiáltasz, hogy: “hát de milyen ország ez!” Amióta ebben az országban élsz, kb. ilyenek az állapotok, de előtte se voltak nagyon jobbak, max. máshogy volt rossz. Ezt már észre kellett volna venni és aszerint cselekedni a mindennapokban. https://www.youtube.com/watch?v=x_RJhjwFhzs&feature=share – érdemes megnézned, ha még nem láttad. Egy rövid kis 5 perces videó, de ilyen esetből még rengeteg van. Ez a közbiztonság, ahol téged kirabolnak, őt meg halálra kényszerítik. A címe is találó, de ilyen címmel is sajnos rengeteg témában lehetne videót készíteni, több szinten szomorú a magyar valóság. A fegyverviselési engedély sem feltétlen megoldás, mert lelövöd a tolvajt, vagy rálősz a térdére, aztán végül pedig te fogsz bíróságra járni… ezt is tapasztalatból mondom. Magyarországon élsz, nem az USA-ban, itt a kártevőket védik, mint ahogy a videóban láthatod.

    Hát… lehet 6 körül volt, de akkor vagy egyáltalán azon a napon voltál a Campona előtti buszmegállóban? Mert megmernék rá esküdni, hogy téged láttalak :D.

    • Neo szerint:

      Ó akkor ennyi erővel élhetnénk őskori körülmények között is.
      Minek legyen számítógépünk, telefonunk ha kirabolnak?
      Sőt, ruha se kell, mert azt levetethetik rólad…
      Én akkoriban csak a kezdő lökést akartam megadni egy forradalomnak, lehet naivság volt, de nem akartam, hogy ha esetleg lesz egy gyerekem, az egy ilyen világban nőjön fel…
      Nagyon régóta egyedül voltam, ha sokáig vagy magányos, te is egy kicsit naiv leszel e téren, általában meg ragadtam a kínálkozó lehetőségeket, és azt hittem ez is az lesz.
      A videóim nem feltétlenül jó referenciák erre, mert amikor kezdtem vlogolni, az nem feltétlenül rólam szólt.
      Fontos témákat karoltam fel, mint pl a az Eutanázia kérdése, társadalom kritikai témák, viszonylag ritkán beszéltem magamról.
      Éljen a hülyék paradicsoma:
      http://www.port.hu/hulyek_paradicsoma_idiocracy/pls/w/films.film_page?i_film_id=86995
      Nem tudom miért lennék most szereptévesztésben. amikor már nem igazán foglalkozom az emberekkel és legszívesebben mindenkit ki pusztítanék egy atom bombával??
      Érdekes hogy az emberek mindig a régebbi énemmel jönnek, közben senki nem veszi észre hogy komoly változásokon mentem keresztül.
      Már nem érdekel az emberek sorsa, a magam útját járom.
      Lehet néha beszélek társadalom kritikáról,de nem azért mert azt remélem változik bármi is, inkább csak kiadom magamból.
      10 éve élek ebben a kerületben, az utcában végig cigányok laknak és egy fehér ember rabolt ki fényes nappal…
      10 évvel ezelőtt senki nem mert volna lopni a kerületben.
      Nem is lehetett hallani lopásokról.
      Ha a 8.kerületben rabolnak ki, megértem, az is szar dolog, de az hírhedten redva kerület.
      De a 15. kerületben nem történtek ilyesféle lopások.
      Most jutottál el a sunset témájához:
      http://vidto.me/embed-btefij6j9uby-640×360.html
      Nézd meg, jó film és végül is a profnak teljesen igaza van.
      Lehet hogy idealista vagyok, de el vágjuk magunkat a civilizációtól, a modern kortól, megszűnök gondolkodó embereknek lenni, vajon mi választ el minket az állatoktól?
      Már úgy is olyan rohadt vékony az a határvonal.
      Hát lehet hogy lecsuknak de úgy gerincen lövöm hogy többet senkit nem rabol ki, mert nem hogy futni, de járni sem fog tudni!
      Javul a közbiztonság 😀
      Mindennap bejárok dolgozni oda…

  3. Roland Schipp szerint:

    Kisarkítod a dolgot. Nem azt mondtam, hogy ne legyen ruhád, hanem hogy próbálj meg legkevésbé bízni az emberekben. Ne hidd azt, hogy érdekli bárkit is amit teszel, értékeli bármire is, ne hidd azt, hogy ha esélyt látnak rá akkor nem károsítanak meg. Naiv dolog ezt hinni, ebben az országban, és ezen felkiáltani, hogy hát de milyen ország ez… lehet mondani, és ki lehet tárgyalni a problémákat, de ne kiálts fel úgy mintha nem tudnád, hogy itt ez megtörténhet. Ne lepjen meg, inkább készülj fel rá. Pld. láttam már azt a videód is, ahol meg valami cigány akarta a kamerádat elvenni egy játszótéren. Ne lepődj meg ezeken a dolgokon és valahol a te hibád, hogy ennyiszer kirabolnak. Nem azt mondom, hogy te nem csinálod helyesen a dolgokat, hanem azt hogy nem jól alkalmazkodsz a rossz rendszerhez. Én szerintem jobb anyagi helyzetben vagyok mint te, mégis sose raboltak még ki, nem kellett se futnom, se kimagyarázkodnom, mert nem adom meg az esélyt. A pólódat sose fogják ellopni, otthon lehet számítógéped, ha van egy jó bejárati ajtód, azt se fogják ellopni. Telefonom nekem is van, csak rossz, és még arra se adom meg az esélyt, hogy ezt ellopják. Te folyamatosan megadod az esélyt rá, hogy kiraboljanak, prédának nézzenek… ne csodálkozz, hogy a már Ukrajna szintjére züllesztett országban ezt meg is teszik.

    Tudom, hogy jó szánékból tetted, de az emberek nem fognak melléd állni. Ne hidd, hogy ha esetleg lenne is egy rendes arculatod, terved, akkor azt max. pár száznál több ember elolvasná, és bízna benned, melléd állna. Az emberekre az alantas ösztöneikre rájátszva lehet hatni. Nem lehet egy értelmes tervvel hatni rájuk. Azért hoztam fel ezt a példát, mert ezt is azért csináltad, mert azt hitted majd valaki meghallgat és elgondolkozik az érveiden. Azt hitted vannak ebbe az országba megmozdulni képes, gondolkodó emberek. Pedig nincsenek. Ez Kádár népe, itt mindenki a mindenható cukros bácsitól várja a 13. havi nyugdíjat meg a hasonlókat.

    Jó a csajt még egy picit meg is értem, de azért annyit láthattál volna, hogy pont nincs akkora esély rá, hogy ezeknek a videóknak a hatására beléd szeret valami egész jó csaj. Helyedbe én is folytattam volna vele a beszélgetést, de egy verset sose írtam volna neki, mert az effajta kitárulkozással is csak újabb támadási felületet adtál neki. Miért nem hívtad mondjuk el moziba? Abba nincs semmi, ha nem jön el, vagy ha eljön de mondjuk, látszik, hogy szarakszik veled és nem akar tőled semmit akkor dobtad volna azt kész.

    A referenciákat úgy értettem,hogy technikailag silány minőségű videóid voltak, néha túl komolyan vetted a vlogolást, erre mondom a szereptévesztést (példának pedig mondanám azt, amikor kiküldted az anyádat hogy ne beszéljen hozzád… ráadásul ez megoldható lett volna egy vágással) és akkor is sugárzott a videóidból a naivitás, amit jól kilehetett parodizálni. Tartalmilag lehet nem rólad szólt és még az is igaz, hogy nem voltak annyira gázosak, de kb. ez számít legkevésbé. Egyébként volt egy-két tartalmilag rosszabb videód amit át is vett Dancsó.

    Nem láttam még a Hülyék paradicsomát… de az igaz hogy tényleg pl. az amerikai társadalom, de a magyar is el van hülyülve. Viszont itt nem csak az a baj, hogy nem tudunk megoldani egy egyenletet. Itt a gondolkodással, a gondolkodásmódunkkal, a hozzáállásunkkal, a birkaságunkkal is komoly gondok vannak. A magyar néplélek esetében vannak jobban idevágó videók, a filmnél, én úgy gondolom, annak ellenére, hogy csak részleteket láttam a filmből.

    Az látszik, hogy van benned csalódottság. Nekem a szereptévesztés annak kapcsán jön, hogy néha olvasgatom a blogod, és annak ellenére, hogy kb. alig-alig kommentelnek, szerintem jó ha 50-en látogatják a blogod nap mint nap, mégis minden cikkedbe úgy beszélsz, mintha konkrét tömeg lenne, akik követnek téged és most el lennének keseredve azon, hogy pld. elmarad a tárhelyváltás. Tehát kicsit még mindig azt érzem, hogy úgy érzed, mintha úgy annyian követnének téged és neked be kéne számolnod. Lehet nem a legjobb példa volt a tárhelyváltás, de ezt többször éreztem már, mostanában is és ezért mondom, hogy kicsit még mindig abba vagy, szerintem. Én láttam már a csatorna trailered és észrevettem a változásokat, de mondjuk úgy, hogy a régi már-már banális naivitásodból és szereptévesztésedből, most sikerült váltanod egy nem túl extrás állapotba. De pld. ez a filmrendezősdi dolog is kicsit naiv, oké simán meglehet valósítani, a pártoddal ellentétben, de akkor keress egy baráti kört, a neten ezt nem igazán fogod tudni, max. egy facebok csoport vagy valami lehet segítségedre.

    Amúgy kérlek ne haragudj meg, ha kicsit őszinte és frontális a stílusom, nem akarlak basztatni, sőt inkább segíteni akarok meg beszélgetni, de sajnos máshogy nem tudok meg nem is igazán akarok.

    Azért azt meredek kijelenteni, hogy nem voltak a kerületeden lopások 10 évvel ezelőtt. Biztosan voltak. Jó vannak rosszabb kerületek, de a 15. azért nem is a legjobb… és engem is próbáltak már a Wekerle telepen is kirabolni, pedig az ott lakók imádják azt a helyet.

    Már tervben is volt, biztos megnézem az elkövetkezendő hetekben. Ezt nem teljesen értem. Egyrészt a modern kort nem értem. Másrészt, úgy gondolod, ha nem vagy gondolkodó és civilizált ember akkor mi választ el téged az állatoktól? Hát semmi, én úgy is gondolom, hogy a tömegek, de sokszor még az értelmiségiek is kb. állatok színvonalán vannak, soha nem történt meg a felvilágosodás, még mindig az állati ösztönök irányítanak minket. Szinte mindenkit csak más szinten, máshogy éli ki. De ebben nem értem, hogy ez, hogy jön ide? Szerintem jó dolog, lény gondolkodó ember én is megpróbálok az lenni, én csak azt mondtam, hogy légy kevésbé naiv, a nem gondolkodó, állati szintre lezüllesztett tömegekkel szemben.

    De ezt komolyan mondom, tényleg egy gerinclövésért simán lecsukhatnak, nekem is vannak ilyen esettel kapcsolatban konkrét példáim és a videót is láthattad! És ők nem gerincen lőtték a támadójukat, hanem a videóban a csávó megfenyegette, ismerősöm meg csak behúzott neki párat. Úgyhogy ez komoly dolog. Amúgy szerintem próbáld meg egy picit a személyes dühödet különválasztani a bűnözők feletti rendelkezéseddel. Én is ideges vagyok az ilyenekre és lehet én is idegembe tarkón lőném őket, ha tudnám, de ez a mondatod kicsit úgy hangzott, mintha szerinted ők megérdemelnék pld. a halálbüntetést. Mert szerintem az csak tovább állatosítja az embereket, szóval én ellene vagyok a bevezetésének.

    Akkor lehet téged láttalak, ha abba a buszmegállóba szoktál várni. De az amúgy jó messze van a 15 kertől a város másik fele… 😀

    • Neo szerint:

      Nézd, én informatikus vagyok, laptopot nem vihetek magammal, de egy normális okos telefonra szükségem van hogy dolgozni tudjak.
      Sokan elfelejtik hogy azért vagyunk egy páran olyan emberek, akik nem hobbiból vesznek ilyen drága telefont.
      Én senkiben nem bízom, maximum reménykedem.
      Ami azt illeti , már egy nyomorult filmet se lehet megnézni, anélkül hogy ki ne rabolnák az embert.
      Nem azt mondom hogy ez annyira meglepő, inkább csak szomorú “Későn keltünk hogy fel kéne kelni, addigra utált körbe mindenki “:

      Másfél órát utazom, a másfél órás út alatt bármikor kirabolhattak volna, de hogy pont abban a kerületben ahol lakom, ez sokkolt igazán, illetve az a kurva szar érzés hogy a reflexeim annyira le voltak lassulva hogy nem tudtam időben reagálni és megtartani a telefont, holott ott volt a 2 kezembe.
      Sok fajta videóm volt.
      Az emberek ízlése meg nagyon relatív dolog.
      Egy lány lehet hogy a videók hatására naivnak talál, de talán megláthatja bennem a naivság mögött rejlő kedvességet, és némi intelligenciát.
      Voltak nagyon szép barátnőim is, és nem azért mert olyan macho típus vagyok.
      A lánynak nem azonnal írtam verset, jó ideje beszéltünk már, és sarokba szorítottak egy dologgal, amiről most nem szívesen beszélnék, de lényegében a lány le akarta fújni a randit amiatt, ezért hogy visszanyerjem a bizalmát írtam neki egy verset.
      Mindenki elkezdi valahol, én is full tapasztalatlan voltam, abban a videóban livestremekkel kísérleteztem, a liveban pedig nincsen vágás.
      Sajnos nem tudtam még akkoriban, hogy a rögzített twitches adásokat hogy kell letölteni és megvágni.
      Csak később értettem meg hogy a szar körülményeim miatt, esélytelen bármilyen live streem készítése, amíg a szüleimmel együtt lakom, aztán már nem is volt kedvem liveot csinálni mikor már úgy nagyjából tudtam vágni.
      Ezt a videót is én csináltam:

      Nézd a vágást, az ütemet, minden klappol, még az operatőri munka is viszonylag jó amatőr mércével mérve nyilván, egy mobillal dolgoztam.
      Általában igyekszem komolyan venni a munkámat, nincs ez másként a videógyártással sem.
      Bár ez egy kicsit mostanában megváltozott, bármennyire ellentmondásosnak hangzik ez.
      Hiányzik a Youtube videó gyártás, ami a munka miatt szinte teljesen el tűnt az életemből.
      Persze sosem volt igazán jó kamerám vagy eszközeim, ahhoz a szinthez amit el szerettem volna érni, de igyekeztem mindig a rendelkezésre álló körülmények,idő, tudással/tapasztalattal és eszközökkel mindent megtenni egy-egy videó elkészülésért.
      Hogy nem lett minden esetben jó?
      Ez így van, de azok a videók is ugyanúgy hozzá járultak a tudásom fejlesztéséhez, mint az utána következő jobbak.
      Azt hiszed híresebb videósoknak nem voltak borzasztóan pocsék videói?
      Dehogynem, csak én ahelyett hogy 800 csatornát csinálnék, az én fejlődésem egy csatornán végig követhető.
      Nagy filmet hagytál ki csak annyit mondok:
      IQ teszt felmérés:
      Felnőtt emberek elé raktam egy táblát 3 formával:
      Kocka, kör, négyzet.
      Általában a kör alakú formát a kockába akarták bele rakni, majd jött ez a főszereplő, megcsinálta a tesztet és megválasztották miniszternek 😀
      Szerintem te nagyon félre érted a dologot.
      Azért írok többe számban, hogyha meglátogatják a blogot ne legyen annyira furcsa, úgy gondolom könnyebb az azonosulás, ha neked szól és nem E/1ben mesélek el egy gondolatot.
      A blog látogatottságával tisztában vagyok, látom a statisztikákat, amikor belépek ide, de azért blogolok mert szórakoztat, és segít kitisztítani a fejem.
      Nincsenek illúzióm, de jobb is ez így.
      Értek a SEOhoz, ha nagyon akarnám megnövelhetném a látogatottságot, de nem az a célom hogy minél több embert elérjek, hanem hogy az a kevés ember aki esetleg olvas az elégedett legyen azzal amit olvas…
      Bár ez sem egészen pontos, inkább mondjuk úgy ez a filozófiám:
      Olvasol?
      Klassz
      Nem?
      Nem tud érdekelni 😀
      Egyébként úgy gondoltam a cím logikus választás annak tükrében hogy mindig a legfrissebb poszt van felül, így kicsit jobban követhető a 2 esemény, afféle ok-okozat.
      Nem vagyok annyira naiv hogy ne tudnám hogy a film rendezés még elérhetetlen számomra is.
      Mint mondtam sok mindenről lemaradtál.
      Nincs kamerám, se stábom, max egy pár jó storym:
      http://neocsatblog.mblx.hu/noi-foszereplo-kerestetik/

      http://neocsatblog.mblx.hu/csokonai-forgatokonyviroi-palyazat/
      Ez utóbbi elég giccses lett, de csak azért mert ilyet vártak a pályázatra, nem szeretem a boldog végeket, jó magam inkább George Martin féle vagyok, kinyírok mindenkit a sztoriban, általában jó okkal.
      Most már inkább csak tutorial videókat gyártok, írok egy-egy oldalt naponta a könyvembe aztán lefekszek aludni és az egész napom kezdődik előröl.
      Az a bizonyos dolog amiért szerettem élni, már régen el tűnt az életemből.
      Nem mellesleg olyan tragédiákban volt részem,amit mai napig nem tudok feldolgozni…
      Talán csak az idő múlásával, de egyre nagyobb súlyát érzem annak hogy állítólag lett volna egy gyerekem egy nem kívánt terhességből(a lány el elvettette, de akkor jobbnak is éreztem, a lényeg az hogy megöltünk egy olyan embert, aki belőlünk lett volna)…
      Nos egyedül állati szinten kerülhető el a kirablás.
      Amíg van valamim ami a másiknak kell és gyengébb vagyok kirabolnak.
      Részben persze a figyelem felhívás megnöveli annak az esélyét hogy kirabolnak, de úgy is megtehetik például hogy pusztán a te pofidra mutatott a bandavezér, hogy őt rabold ki és akkor lehetsz akár a legszakadtabb cuccban is kirabolnak, mert ez a beavatás része.
      (Amúgy az ilyesfajta kommenteket szeretem, az iq bajnokat rühellem)
      Ami a modern kort illeti, ez valóban nézőpont kérdése.
      Nézhetjük devoluciónak és evoluciónak is.
      A modern eszközök, csupán csak eszközök, akárcsak az őskorban egy éles kő, fa nyéllel, amit késként használtak.
      Elvághatja vele egy másik ember társa torkát, de akár a kötelét is ami oda rögzítette a fához.
      Én örülök a technológia folyamatos fejlődésének, mert segítik az intelligensebb embereket, meg könnyítik az életvitelét.
      Lehet hogy sok tech zombink van, ami értékelhető ugyebár devoluciónak, de a modern civilizáció miatt tudjuk meg menteni a másik életét is, egyszóval inkább leszek modern mint ősember.
      A lényeg amit akarok mondani, ha állati szinten működünk mi értelme a létnek?
      Eh, I don’t think so.
      Kell valamiféle vissza tartó erő, Szent István idejében levágták a tolvaj kezét, én meg gátolnám hogy futni tudjon.
      Nem nagyobb hülyeség mint bezárni a bűnözők iskolába, ahol még nagyobb kaliberű bűnöző lesz belőle.

      Tudom hogy messze van, mindennap megteszem ezt az utat…

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s