Voiceover acthing


Talán nem mondok senkinek újat azzal, ha azt mondom, ez az egyik legnehezebb része a filmes szakmának.

Eladni úgy valamit, hogy nem látnak.

Olyan szinkront adni egy szereplőnek, ami által komolyan vehetővé válik és esetleg azonosulni is lehet vele.

Az utóbbi napjaim egy jelentős részét, azzal töltöttem, hogy utána néztem ennek a műfajnak, műfaji sajátosságoknak és persze, a műfaj királyainak.

Meg próbálom legalább alapszinten el sajátítani a szakmát és azt hiszem, az egyik legnehezebb nagy ágyúval kezdek:

A transformers 3mmal.

Történetesen, a most következő néhány feltöltésemben, különböző Optimus Prime szinkronokat fogtok hallani tőlem.

Egyik másik egész jól, valamelyik borzalmasan sikerült.

Remélem egy kb 1 hetes intervallumban, már egy olyan videót fogtok látni tőlem, ami teljes mértékben vállalható és olyan mértékben felül tudja múlni az eddigieket, amire már azt lehet mondani ez korrekt volt.

Tudom hosszú az út odáig, de azt hiszem menni fog, mert tényleg keményen dolgozom, hogy tökéletes legyen.

Keményen harcolok a beszédhibámmal, és az akcentusos angol kiejtésemmel, és bár tényleg nehéz, én jelenleg úgy látom, van értelme.

Alig várom a végeredményt, remélem ti is.

A próbálkozásaimat így számozom:

take és szám.

Például take1

Így könnyen lehet majd később hivatkozni rá, hogy melyiknél tapasztalható komoly fejlődés.

Advertisements

4 thoughts on “Voiceover acthing

  1. belfereg szerint:

    Miért nem mész el egy tanfolyamra felvételizni? Azok előtt mindig van egy “felvételi”, ahol kiderül, hogy van-e hozzá tehetséged, vagy sem. Ha van, akkor pedig részt vehetsz a képzésen, vagy ha nincs rá pénzed, akkor képezheted magad. Mert így most lehet, hogy olyasmivel foglalkozol, aminek semmi értelme, mert esetleg nem is vagy benne tehetséges, ami ennél a műfajnál elengedhetetlen.

    • Neo szerint:

      A kèrdès jó, a válaszom pedig ez:
      Az egèsz èltünk/fiatalságunk próbálkozások ès esetlegesen kudarcok sorzatábol áll.
      Gyakorlatilag azt mondhatom az egèsz èletünknek semmi èrtelme, mèg is èlünk ès tevèkenykedünk.
      Mindenkinek meg vannak az egyèni ès ezzel együtt pillanatnyi cèljai is, amely akár rövid idő alatt is kèpes teljes mèrtèkben az ellenkező irányba fordulni.
      Ennek is csak annyi èrtelme van mint minden másnak.
      A tudás ès tapasztalat szerzès.
      Az èletünk bármely èrtelmetlennek tűnik is, a benne meg szerzett tudás/ tapasztalat kèpvisel valódi èrtèket parányi lètünkben.
      Mert ezek az èrtèkek átadhatóak, ès ha mi meg is halunk, az èrtèkek tovább adásával fenn maradhatunk az utánunk következő generációban.
      Amit ebben a műfajban megtanulok, nagy valószínűssèggel tovább adom,ès bár elmehetnèk egy tanfolyamra megtanulni mindent, sokkal izgalmasabbnak tartom saját magam fel fedezmlni ezt a területet.
      Az èlet a fent felsoroktak mellett mèg a felfesezèsről is szól, èn pedig igazi felfedezőnek tartom magam.
      Kutatok, felfedezek amíg az adott tèma èrdekel, majd mást kutatok, ha ahhoz van kedvem.
      Ès ez így is van rendjèn.
      A dolgoknak nem kell feltètlenűl mindig èrtelmük legyen, egyszerűen csak vannak ès csináljuk őket.
      Ez tart minket èletben.

  2. belfereg szerint:

    Értem, tehát igazából nem is érdekel komolyabban a dolog, csak úgy belevágsz a magad szórakoztatására és tapasztalat szerzés céljából. És azt honnan fogod tudni, hogy fejlődtél-e, vagy sem? Magadat fogod értékelni? Bár a fentiek alapján úgy érzem, nem is feltétlen célod a fejlődés. Csak azt nem értem, hogy akkor meg minek… Na mindegy, nem vagyunk egyformák.

    • Neo szerint:

      Így van, szeretném meg tudni mennyire állok helyt és milyen mélyre jutok abban az intervallumban, amíg ez engem érdekel.
      A sorszámozásból:
      Take 1, take 2 stb.
      Mind között fejlődés tapasztalható, amely nem csak számomra, de egy laikus számára is érzékelhető.
      Ugyan ez van a videóim tekintetében is.
      Meg lehet nézni, hogy mondjuk, az Egy különös elme sorozatban milyen elveket vallottam, és milyen elveket vallok most.
      Az idő és újfent a tapasztalat segít megítélni az elkövetett hibáimat és ezzel együtt fejlődésemet.
      Továbbá vannak olyan barátaim, akikre bátran támaszkodhatok, ők szintén nyújtanak némi támpontot, van e esetleg mit csiszolni az adott produktumon.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s