Gravitáció


2 napja láttam a gravitáció című filmet és szeretném elmondani róla a véleményem.

A történetről és szereplőkről nem fogok most beszélni, hiszen jelenleg a csapból is ez folyik…

Csak és kizárólag arról fogok beszámolni, milyen hatással volt rám a film.

2 féleképpen kell ezt vizsgálnunk, mint látvány film, és mint egy fajtakutató filmje annak, hogy milyen hatással van az űrben töltött idő az Asztronautákra.

Vegyük előre a könnyebbet, a látványt:

A látvány tényleg jól sikerült, ezzel kár is vitatkozni, kivéve persze az elején lévő űrhajót, mert az borzalmasan van kivitelezve, olyan, mint ha a készítők gyermeke csinálta volna.

A 3d helyenként nincs kihasználva, de egyes helyeken meg kifejezetten jól néz ki.

 

Mint pszichét vizsgáló film:

Itt már kicsivel jobban rezeg a léc.

Nehéz erről spoiler nélkül beszélni, de lesz egy jelenet, amit kétségébe fogsz vonni, egész egyszerűen, azért mert az emberi túlélő ösztön mindenesetben felülírja a protokollt, emiatt én azt a részt hiteltelennek éreztem.

Úgy alapjába véve nincs gond ezzel a résszel, jól vizsgálja ezt a kérdést is, de véleményem szerint van pár furcsaság benne, ami nem így történne éles helyzetben.

 

Csavarok és meglepetések:

A film tele van csavarokkal és meglepetésekkel, olyanokkal is, amire nem számítasz és ez szerintem abszolút pozitívum.

 

Mit tartok igazi hibának, mi nem kellett volna a filmbe?

Véleményem szerint, borzasztóan sok az üres járat, amikor effektíve nem történik semmi és ezek a percek eléggé hosszú ideig tartanak.

Értem én hogy ez az Űr, nem várok nagy csatákat vagy akció jeleneteket, de konkrétan, tényleg van, olyan jelenet ahol nem történik semmi, hosszú percekig és ez egy picit kínos.

Emiatt a film helyenként unalmassá válhat.

Szerencsére ezekből az üresjáratokból nincs sok, viszont amikor van az érezhető.

A filmet szinkronosan reklámozzák, de a moziban én csak feliratosan láttam.

Ezzel gyakorlatilag becsapják a fogyasztókat.

 

Összegzés:

Egyetlen megnézést megér, talán még 3d-sen is, viszont a kispárnát ne hagyjátok otthon, hogy át tudjátok aludni az unalmas részeket.

Maga a film egy erős közepes érzetét váltotta ki belőlem, nem is nagyon rossz, de nem is a kiváló kategória.

Ha már Sci-fi, szerintem a Felhőatlasz eddig viszi a pálmát ebben a kategóriában, még úgy is, hogy nem látvány film, úgy hogy nem az űrben játszódik és helyenként igen csak “meleg” jelenetekkel operál.

A magyar szinkront hiányolom a filmhez, főleg azért mert azzal van reklámozva.

Viszont az ötletet mindenképpen értékelem, végre nem egy remeak,hanem egy kreatív ötlet, jó volt látni.

***Aki esetleg még sem hallott volna a filmről, innen információt szerezhet róla***

Reklámok

2 thoughts on “Gravitáció

  1. macsek szerint:

    Nem minden film arrol szol hogy akcio, fordulat, es hogy kapkodod a fejed mindenfele. Ha olyat akarsz látni arra ott a Dallas. És miért lenne aaz a fogyasztók becsapása hogy szikronosan reklámozzák, de feliratos? Senki se kapja fel a ffejét egy angol szövegre reklám alatt, egy magyarra annál inkább.

    • Neo szerint:

      Ne reklámozzák magyarul,ha nem magyar a film,ennyiről van szó nem többről.
      Nem tudom olvastad e ezt a mondatot:

      “Értem én hogy ez az Űr, nem várok nagy csatákat vagy akció jeleneteket, de konkrétan, tényleg van, olyan jelenet ahol nem történik semmi, hosszú percekig és ez egy picit kínos.”

      És most már tényleg szeretném tudni mi célból látogatod a blogomat?
      Mert erre, még érdemi választ nem adtál.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s